Hírek
2011. Október 16. 07:27, vasárnap |
Belföld
Forrás: STOP
Ő a legjobb fiatal szakács Magyarországon
A HOVENTA vendéglátóipari kiállítás keretében, pénteken rendezték meg a 2012-es Bocuse d'Or szakácsverseny magyarországi selejtezőjének döntőjét.
A győzelmet Széll Tamás, a nemrég Michelin-csillaggal kitüntetett Onyx étterem fiatal tehetsége szerezte meg, így ő utazhat a brüsszeli Európa-döntőre, ottani sikere esetén pedig Lyonba, ahol a világ legjobbjai mérik össze tudásukat.
A versenyen nyolc kiváló szakács - több-kevesebb versenyrutinnal a háta mögött - szerepelt. A feladat egy-egy fogás elkészítése volt doveri nyelvhalból, illetve szabad tartású csirkéből. A versenyen a francia Christian Mayer által elnökölt zsűri döntése szerint Széll Tamás győzött, mögötte Szabó László végzett (aki megkapta a legszebb tálalásért járó különdíjat is), a harmadik helyezett pedig Volenter István lett.
Természetesen azoknak sincs szégyenkeznivalójuk, akik lemaradtak a dobogóról, hiszen felkészült versenyzőket láthattunk, akik fantáziadús ételeikkel bizonyították, hogy a magyar gasztronómia fejlődése töretlen. Remélhetőleg ezt márciusban a brüsszeli zsűri is így találja majd, és akkor minden bizonnyal szurkolhatunk Széll Tamásnak Lyonban, a világméretű verseny döntőjében is.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Belföld
Az erős szél miatt országosan háromszáz káresethez riasztották a tűzoltókat
A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. Október 25. 08:46, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a budapesti békecsúcs nem került le a napirendről
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs kétség
