Hírek
2018. December 22. 18:31, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre egy felmérés szerint
A fiatalok több mint 70 százaléka számít fizetésemelésre - derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második féléves adataiból.
A kutatás szerint a 19-29 éves fiatalok több mint fele, 52 százaléka vár csekély, az inflációnál alacsonyabb mértékű fizetésemelést ebben az évben, 22 százalékuk pedig az inflációt meghaladó mértékben számít bérének növekedésére. Csupán 24 százalékuk nyilatkozta azt, hogy nem számít változásra, míg 2 százalékuk válaszából az derült ki, hogy nettó fizetésének csökkentésével kalkulál.
A K&H ifjúsági indexének 2013-ban végzett adataival összevetve az újabb eredményeket, jelentős pozitív változás látható, míg öt évvel ezelőtt a fiataloknak csak 44 százaléka, idén már 74 százaléka számított fizetésemelésre - írták.
A bank Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi oktatást érdemes minél korábban elkezdeni a fiataloknál, hiszen ez a későbbiekben a munkához való hozzáállásukban és fizetési igényeikben is megmutatkozik. Közölték, a tapasztalatok szerint, ha a gyerekekkel már kisiskolás korukban megismertetik a pénz értékét jobban megbecsülik a munkájukért kapott pénzt, illetve reálisabbak lehetnek elvárásaik a munkájukért kapott juttatásokat tekintve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Március 17. 07:04, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"
2026. Március 16. 09:00, hétfő | Belföld
Március 15. - Sulyok Tamás: március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
