Hírek
2012. Február 23. 07:21, csütörtök |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
A Lotus műszaki hiba miatt otthagyta a barcelonai tesztet

A Formula–1-es mezőny második, Barcelonában rendezett kollektív tesztjének első napja után a legtöbben a Lotus visszalépésével foglalkoztak. Kimi Räikkönenék műszaki hiba miatt voltak kénytelenek otthagyni a tréninget.
Az első napot az élen záró címvédő Sebastian Vettel elismerően beszélt a legtöbb kört autózott McLarenről, míg Michael Schumacher elégedett az új Mercedesszel.
A Lotus istálló az első napot követően bejelentette, hogy azonnali hatállyal befejezi a barcelonai tesztet, miután a kedden talált hiba pontos azonosítása és kijavítása további munkát igényel.
Mint tegnap beszámoltunk róla, a Lotus korán, mindössze hét megtett kör után megszakította a napi munkáját kedden, amelyet délután sem folytatott, mert a 02-es számú kasztnin hibát találtak. Ekkor még úgy tűnt, hogy folytatják a tesztet a Jerezben már kipróbált kasztnival, végül mégis a befejezés mellett döntöttek.
„Mielőtt útnak indítottuk volna a 01-es számú kasztnit Barcelonába, elvégeztünk rajta néhány tesztet a kapott adatok alapján. Ennek eredményeként be tudtuk azonosítani azt a területet, ami további munkát igényel. Hatékonyabbnak ítéltük, ha egyszerre végezzük el a szükséges módosításokat a két kasztnin Enstone-ban, mintha a 01-est Barcelonába küldenénk″ – nyilatkozta James Allison technikai igazgató.
„Kemény döntés volt, hogy nem folytatjuk a tesztet, de úgy éreztük, ez a leghelyesebb. A pozitívum, hogy hamar azonosítani tudtuk a problémát, a mérnökök már dolgoznak a megoldáson. A jövő heti teszten már jelen leszünk″ – tette hozzá Eric Boullier csapatfőnök.
Bár a Lotusnál pontosan nem hozták nyilvánosságra a problémát, de a találgatások szerint a motor bekötésével lehet a gond, és gyártási, semmint tervezési hibáról van szó. Az aerodinamikai terhelés a barcelonai pályán sokkal nagyobb, mint Jerezben, ez magyarázhatja, miért most jelentkezett a probléma. Ha teljesen új vázat kell építenie a Lotusnak, annak át kell mennie újra az FIA tesztjén, erre pedig igencsak szűkös az idénynyitóig hátra levő idő.
Az első napon a leggyorsabbnak bizonyult címvédő, Sebastian Vettel szerint a McLaren tűnik jelenleg a legjobb formában levő riválisnak:
„Nem néztem át az összes köridőt, csak néhány adatot láttam Lewistól, de az figyelemre méltónak tűnt. Egyelőre azt mondhatom, jó érzés vezetni az autónkat, az majd később derül ki, hogy ez mire lesz elég. A McLaren nem ment eddig igazán gyors kört, inkább hosszabb etapot teljesített, de ez alapján elég versenyképesnek tűnik. Szerintem már számolni kell vele az idény elejétől kezdve. Amit a Lotustól Jerezben láttunk, az meglepetés volt, később derül ki, hogy tud-e tovább fejlődni. A Ferrari nagy talány, senki nem tudja igazán megmondani, hogy jó vagy rossz lesz″ – értékelt Vettel az első nap után.
Michael Schumacher a kedd reggel bemutatott Mercedesszel a 6. helyen zárt, majd pozitívan nyilatkozott a tapasztalatairól:
„Negyedik napja vagyunk az új autóval, de ez volt az első alkalom, hogy valami visszajelzést kaptunk a hidraulikáról. Jók a kilátásaink, és az autóban is jól éreztem magam. A szabályváltozások miatt nehéz megítélni, ez mire lesz elég, de bizakodó vagyok″ – mondta Schumacher.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.