Hírek
2012. Február 17. 07:16, péntek |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
A magyar cigányok miatt szigorít Kanada
A kanadai kormány meg fogja reformálni az ország menekültügyi rendszerét annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hamis menedékkérelmeket, amelyek jó része az Európai Unió polgáraitól érkezik.
Jelentette be csütörtökön Jason Kenney kanadai bevándorlásügyi miniszter az ottawai parlamentben.
Kenney szerint az EU-ból több menedékkérő érkezik az észak-amerikai országba, mint Afrikából vagy Ázsiából, s ezeknek a folyamodványoknak a 95 százalékát visszavonták, feladták vagy visszautasították. A miniszter elmondta, hogy azok a menedékkérők, akik olyan országokból érkeztek, ahol tiszteletben tartják a demokratikus jogokat, a kérelmük visszautasítása után nem fellebbezhetnek.
„Hogy őszinte legyek, a kanadai menekültügyi rendszer kontrollja nem működik” – mondta a miniszter, aki szerint jelenleg 42 ezer kérelem vár elbírálásra. Kenney hangsúlyozta, hogy Kanadában túl sok közpénzt költenek az olyan menedékkérőkre, akiknek nincs szüksége védelemre. A demokratikus jogokat tiszteletben tartó országok állampolgárai által benyújtott folyamodványokat a tervek szerint a jelenlegi ezer nap helyett 45 nap alatt fogják elbírálni.
Magyarországi romák
„Meg kell jegyezni, hogy tavaly ötezer menedékkérelmet kaptunk Magyarországról, elsősorban a roma kisebbség képviselőtől” – mondta Jason Kenney. Összehasonlításképpen hozzátette: „az USA csak mintegy harminc ilyet kapott, más európai országok csak keveset, Ausztrália pedig egyet sem. Nagyon világos, hogy a nagyvonalú juttatásaink jelentős vonzerőt jelentenek”.
A Postmedia News kanadai hírügynökség néhány napja azt közölte, hogy tavaly 4409 magyar folyamodott menekültstátusért Kanadában, szemben a 2010-es 2300-zal szemben. 2009-ben 2240 ilyen kérelmet nyújtottak be magyar állampolgárok. A menedékkérők többsége a hírügynökség szerint feltehetőleg roma.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának a Postmedia News által idézett, 2009–2010-re vonatkozó adatai szerint messze Kanada volt a menedékjogot kérő magyar állampolgárok legfontosabb célországa. Utána Belgium következett 188 kérelemmel, az Egyesült Államok 47-tel, majd Norvégia és Franciaország egyaránt 33-33 folyamodvánnyal.
A kanadai úgynevezett kiegyensúlyozott menekültügyi reformtörvény várhatóan júniusban lép életbe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
