Hírek
2017. Január 12. 07:52, csütörtök |
Sport
Forrás: mti - fotó: dakar.hu
Africa Race - Szalayék egy helyet javítottak

Egyet előrelépve a kilencedik helyen áll összetettben a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliversenyen.
Az Azugi és Akzsuzst közötti, 390,96 kilométeres szelektív szakaszt tartalmazó szerdai etap fárasztó volt a magyar egység számára, ugyanis többször is ki kellett ásnia autóját.
"Sajnos mi sodortuk bajba saját magunkat. Először azért kellett ásnunk, mert elakadtak előttünk, utána pedig rossz nyomot választottunk a Kamazok üldözése közben. Amikor átbuktattam az autót valamelyik nagyobb dűne tetején, orral beleálltunk egy nagyobb tevefűbe, így csapdába estünk" - idézte az Opel Dakar Team hírlevele a szakaszon 14. helyen záró páros pilótáját, Szalay Balázst.
A navigátor Bunkoczi László kisebb sérülést szenvedett, az ujja beszorult két homokfutó közé, de tudja folytatni a versenyt.
A kamionosok között a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió két gyári Kamazt megelőzve harmadikként ért célba a szakaszon, míg a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős hatodik lett. Összetettben egyik egység helyezése sem változott.
Eredmények:
9. szakasz, Azugi-Akzsuzst (össztáv: 464,35 km, ebből szelektív szakasz: 390,96 km):
autósok:
1. Patrick Sireyjol, Francois-Xavier Beguin (francia, belga, Cummins Buggy) 4:04:46 óra
...14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:18:29 ó hátrány
kamionosok:
1. Jaroslav Valtr, Rotislav Pilny, Filip Skrobanek (cseh, Tatra) 4:31:47 óra
...3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 31:56 perc h.
...6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (magyar, MAN) 5:15:47 ó h.
Az összetettben:
autósok:
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 29:29:34 óra
...9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 5:08:59 ó h.
kamionosok:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 32:04:16 óra
...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László 31:09:16 ó h.
6. Darázsi Zsolt, Szalai Norbert 41:23:51 ó h.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.