Hírek
2025. Október 18. 08:09, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Az egy éve elhunyt Kozma Imre atyára emlékezik pénteken a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Egy évvel ezelőtt, október 17-én hunyt el Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi tartományának korábbi delegátusa.
Kozma Imre atyát a budapesti Szent István Bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra, sírja egyénileg nem látogatható, halálának évfordulójára ezért országos zarándoklatot hirdetett a karitatív szervezet.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy az évforduló napján az ország minden tájáról mintegy 550 résztvevő érkezik az eseményre, melynek során a Bazilikában 18 órától emlékmisét mondanak, majd megnyitják az altemplomot, és az érkezők, sorokban elvonulva, tiszteletüket fejezhetik ki Kozma Imre atya sírja előtt.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézményei és önkéntes csoportjai ezen a napon a szervezet alapító elnökére emlékeznek.
Mint írták, az 1963-ban pappá szentelt Kozma Imre atya szókimondó prédikációi sokakat megszólítottak, tanításai hatására százak vállaltak segítő feladatokat, a nyolcvanas években így alakult ki körülötte egy önkéntesekből álló hálózat, amely később a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta.
Hozzátették, hogy 1989-ben a Budapesten várakozó keletnémet menekültek befogadásával, majd a romániai forradalom alatt végzett humanitárius munkájával, a délszláv háború éveiben a lakosság menekítésével történelmet formáló szereplővé vált.
Az általa vezetett Máltai Szeretetszolgálat napjainkra az ország egyik legnagyobb karitatív szervezete lett, 350 intézményében és 120 önkéntes csoportjával naponta 17 ezer emberről gondoskodik
- közölték.
Úgy folytatták, hogy 1997-ben Kozma Imre atya belépett az Betegápoló Irgalmasrendbe, mely irányítása alatt megerősödött, és kórházaival a hazai egészségügyi ellátás jelentős szereplőjévé vált; a rend magyarországi szervezetében két és fél évtizeden át, 82 éves koráig viselt tisztséget.
Pályafutását több mint 30 tekintélyes kitüntetéssel ismerték el, többek között Prima Primissima Díjjal, Magyar Örökség Díjjal, megkapta a Francia Becsületrendet és az Európai Polgár címet is, és számos település választotta díszpolgárává - idézték fel.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint 1200 beszédének hangfelvételét, illetve ezek leiratát, vele készült interjúkat és róla forgatott filmeket tett közzé a https://kozmaimreatya.hu/ oldalon - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 23. 08:46, csütörtök | Életmód
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben
Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
2025. Október 23. 08:32, csütörtök | Életmód
Tízmillió forint és teljes brandépítés vár a streetwear-úttörőkre
A sneaker ma már nem csupán cipő, hanem kultúra. Egy jelenség, ami egyszerre szól önkifejezésről, közösségről és üzletről.
2025. Október 22. 07:05, szerda | Életmód
Magyarország újabb kutatóűrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra
Cserényi Gyula személyében Magyarország újabb kutatóűrhajóst tervez küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, miután hazánk már az előző misszióból is igen sokat profitált gazdaságilag