Hírek
2017. Január 10. 09:19, kedd |
Helyi
Forrás: mti.hu
Csaknem ötszáz millió forintból újult meg a Savaria Múzeum és kertje
Csaknem félmilliárd forintnyi kormányzati támogatást fordítottak Szombathelyen a Savaria Múzeum homlokzatának felújítására és az épület előtti közpark helyreállítására - közölte a hétfőn Puskás Tivadar polgármester.
Az avató ünnepségen egybegyűlteket emlékeztete arra, hogy az egykor kultúrpalotaként is szolgáló múzeumépületet 1908-ban adták át.
A beszédében személyes, gyerekkori emlékeit is felemlegette a múzeumparkkal kapcsolatban és hozzátette, hogy még régebbi történetek szerint a múzeum épülete mellett folyó Gyöngyös-patak partján egy "hattyúház" is állt. Ezt a mostani felújítás munkálatok során rekonstruálták, csakúgy, mint a park díszes kerítését.
A kert megújítása során figyelmet fordítottak az idős fák megóvására, de átláthatóvá, valamint kertészetileg jobban kezelhetővé tették a területet. Új padokat, szemétgyűjtőket és kerékpártárolót helyeztek ki.
Az eseményen beszédet mondott Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője amiben arról szólt, hogy egy kétezer év óta folyamatosan lakott városban különösen fontos, hogy a múlt emlékeit összegyűjtsék, megőrizzék és időről időre bemutassák - erre valók a múzeumok.
"Azért kell ilyen célokra is jelentős összegeket költenünk, mert a múltunk ismerete, tisztelete nélkül nincsen jövőnk, vagy ahogy egy régi mondás tartja: csak az a fa nő magasra, amelyik mélyre nyújtja a gyökereit" - mondta.
Csapláros Andrea a Savaria Múzeum igazgatója ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a múzeumoknak ma már számos olyan feladatuk van az egyre növekvő gyűjtemények tárolásán és gondozásán túl, amelyhez tér kell, gondoljunk csak a múzeumpedagógiára, vagy az élethosszig tartó tanulás támogatására, de akár a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának segítésében, a közösségformálásban vállalt új szerepekre.
A szombathelyi múzeumok ma már csaknem ötszázmillió múzeumi tárgyat, emléket őriznek, és ez a szám évről évre növekszik, hiszen "minden érték - még a sportrelikviák is - idővel egy múzeumban kötnek ki" - tette hozzá az igazgató.
Csapláros Andrea hangsúlyozta: a múzeumok a múltat, az állandó értéket képviselik, mégis a jövőnek épülnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
