Városlista
2026. május 2, szombat - Zsigmond

Hírek

2016. Szeptember 06. 12:15, kedd | Helyi
Forrás: mti.hu

Érvénytelen szavazatleadásra szólít fel az MSZP szombathelyi szervezete

Érvénytelen szavazatleadásra szólít fel az MSZP szombathelyi szervezete

Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi szervezetének elnöke, október 2-ai kvótanépszavazáson való részvételre és érvénytelen szavazat leadására buzdítja a baloldali szavazókat.

Kihangsúlyozta: a népszavazás intézménye demokratikus vívmány, ezért is fontosnak tartják, hogy a baloldali szavazók részt vegyenek a referendumon, de álláspontjuk szerint a feltett kérdésre nem adható jó válasz, ezért arra kérik támogatóikat, adjanak le érvénytelen voksot.
A baloldali párt a népszavazás bojkottjára szólítja fel híveit, országos szinten.
"A választók természetesen dönthetnek úgy is, hogy otthon maradnak, de a véleménynyilvánításnak szerintünk a részvétel és az érvénytelen szavazat leadása is egyik módja lehet" - mondta.
Hozzátette, hogy a szombathelyi szervezet a népszavazással kapcsolatos álláspontjáról szavazattöbbséggel döntöttek, és a következő hetekben a kampány során is ezt fogják képviselni.
Czeglédy Csaba elmondta, hogy a korábbi szavazásokon Szombathelyen nem történt érdemi választási visszaélés, ezért nem tart attól, hogy a szavazatszámlálásnál visszaélnek az üresen bedobott szavazólapokkal.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.