Hírek
2023. Május 08. 13:52, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Eurostat: közel 4 millió ukrajnai kapott eddig ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől március végéig 3 888 345 ukrajnai állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában.
Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
A jelentés szerint a háború kezdete óta az Ukrajnából érkező menekülteknek Németország (1 067 755) biztosította a legtöbb ilyen jogállást, ami a tagországokban kiadott összes menedékes státusz 27 százalékát tette ki. Németországot Lengyelország (976 575; 25 százalék), majd Csehország (325 245; 8 százalék) követte.
A márciusi adatok azt mutatják, hogy az előző hónaphoz képest 3 százalékkal, azaz 116 930-rel csökkent az átmeneti védelemben részesülő ukrán menekültek száma. A legnagyobb csökkenést Csehországban figyelték meg, ahol 122 585-tel kevesebb ilyen végzést adtak ki februárhoz képest. Jelentősebb csökkenést továbbá Svédországban (-23 635) és Lengyelországban (-17 180) figyeltek meg. A korábbi hónapokhoz képest azonban növekedést regisztráltak Németországban (+33 125), Olaszországban (+7430) és Romániában (+6640) is.
Az egyes tagállamok népességéhez viszonyítva a március végi adatok szerint az ideiglenes védelemben részesülő ukrán állampolgárok ezer lakosra jutó aránya Csehországban (30,9), Észtországban (27,8), Lengyelországban (25,9), Litvániában (24,2) és Bulgáriában (22,5) volt a legnagyobb, uniós szinten ez az adat 8,7.
Az ideiglenes védelemben részesülők 47 százalékát nők, 35 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 18 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 30 585 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
