Hírek
2017. Február 17. 05:02, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Felfüggesztett börtönt kapott egy orosházi nő, akinek tűzben meghalt egy gyermeke
Jogerősen elítélte a Gyulai Törvényszék azt az orosházi nőt, akinek - gondatlansága miatt - egy tűzben meghalt az egyik gyermeke 2015 novemberében - tájékoztatta a bíróság csütörtökön közleményben az MTI-t.
Mint írták, a bíróság a vádlottat emberölés vétségében két év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztették. Emellett elrendelték a nő pártfogó felügyeletét, aminek keretében köteles életvezetési tanácsadáson részt venni.
A vádirat szerint az asszony és élettársa együtt nevelték öt kiskorú gyermeküket. A gyerekek szobájában a fűtést egy kölcsönkért hősugárzóval oldották meg, amellyel a nagyobb gyermekek rendszeresen játszottak, és éghető anyagokat, például ceruzákat helyeztek a nyílásaiba.
Az anya 2015. november 11-én délelőtt többször hagyta magukra a gyermekeket a szobában, akik beledugtak néhány tárgyat a hősugárzóba, amelyek meggyulladtak. A nagyobb gyerekek kiszaladtak az udvarra, erre az akkor már az udvaron tartózkodó anya berohant a szobába, eloltotta a tüzet, és kihozta onnan a kiságyban fekvő csecsemőt, aki azonban olyan súlyos fokú égési sérüléseket szenvedett, hogy aznap este a kórházban elhunyt. Egy másik gyermeke kisebb sérüléseket szenvedett.
A nő egyébként - a gyermekjóléti központ megkeresése ellenére - napi rendszerességgel hagyta a lakásba bezárva 10-15 percre felügyelet nélkül kiskorú gyermekeit.
A történtek után az orosházi járási hivatal gyámügyi osztálya elrendelte a gyermekek védelembe vételét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
