Hírek
2024. Április 29. 06:00, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Hivatalos meghívásra előre be nem jelentett látogatást kezdett Elon Musk Kínában
Elon Musk, a Tesla elektromosautó-vállalat vezetője a kínai nemzetközi kereskedelmi tanács meghívására előre be nem jelentett látogatást kezdett vasárnap az ázsiai országban, és találkozik magas rangú kínai vezetőkkel -
- jelentette az állami televízió.
Musk vasárnap találkozott Zsen Hung-pinnel, a kereskedelmi tanács vezető tisztségviselőjével, aki egyúttal a napokban megnyitott pekingi autókiállítás főszervezője is, majd fogadta őt Li Csiang miniszterelnök.
Li azt mondta Musknak, hogy a Tesla kínai fejlesztése az amerikai-kínai gazdasági és kereskedelmi együttműködés sikeres példájának tekinthető. Hozzátette: reméli, hogy az Egyesült Államok és Kína együttműködése a jövőben jobb, "mindenki számára előnyös" lesz.
A kormányfő is meglátogatta az autókiállítást, és ott beszédet mondva hangsúlyozta az intelligens járművek fejlesztésének fontosságát, az autóipar zöldebbé tételét, valamint az innováció folytatására, a nemzetközi együttműködés előmozdítására és a piaci kereslet jobb kielégítésére szólított fel.
Kína a Tesla járműveinek második legnagyobb piaca és egyúttal a vállalat egyik fő termelési központja, legnagyobb gyára Sanghajban található. A vállalat több mint 1,7 millió autót adott el Kínában azóta, hogy egy évtizeddel ezelőtt belépett az ottani piacra.
Musk vállalatának részvényei az év eleje óta csaknem egyharmad arányban estek, a cég üzleti válságba került az elektromos autók piacának általános visszaesése és az olcsóbb kínai gyártású járművek egyre nagyobb térhódítása miatt. A vállalat nemrég közölte, hogy szerte a világon alkalmazottainak 10 százalékát elbocsájtja.
Az amerikai milliárdos a múlt héten azt mondta, hogy a Tesla új, olcsóbb modelleket vezetne be a jelenlegi elektromosjármű-platformok és -gyártósorok felhasználásával, és egy új "robottaxit" kínálna önvezető technológiával, melyet augusztus 8-án mutatnának be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
