Hírek
2016. Augusztus 09. 09:58, kedd |
Helyi
Forrás: mti.hu
Hosszú Katinka megszerezte 2. aranyát!
Magyar idő szerint kedd hajnalban, Hosszú Katinka 100 méter százon is diadalmaskodott!
A 27 éves világklasszisa úszónő 58.45 másodperces országos csúccsal előzte meg az amerikai Kathleen Bakert. A régi rekordot szintén Katinka tartotta, amelyet tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon ért el. A mai eredménye minden idők második legjobbja 100 méter háton, ennél csak a brit Gemma Spofforth 2009-ben ért el jobbat.
Bár Hosszú jól rajtolt, féltávnál még csak a hatodik helyen fordult, ezt követően azonban káprázatos tempóra kapcsolt, az utolsó szakaszon faképnél hagyta összes riválisát, ezzel ő lett a riói játékok első duplázója.
Katinka a következőt nyilatkozta:
"Tegnap azt mondtam, hogy 100 háton az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet. Úgy gondolom, ma délután megmutatkozott, hányszor versenyeztem az elmúlt években, mert nagyon magabiztosan álltam oda"
Az immár kétszeres olimpiai bajnok kifejtette: nem aggódott a végeredmény miatt, hanem a kivitelezésre összpontosított, így ki tudta hozni magából a legtöbbet.
"Ez nem egyszerű, ha olimpiai döntőben áll rajtkőre az ember. Hihetetlen, hogy 100 háton is olimpiai bajnok vagyok, de még nem fogtam fel, mert már az eredményhirdetésen is a 200 vegyesre koncentráltam. Álmodtam róla, beszéltünk róla, mekkora szenzáció lenne, ha összejönne, de nehéz felfogni" - tette hozzá a riói játékok eddigi egyetlen kétszeres aranyérmese.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
