Hírek
2024. Május 30. 12:33, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Intenzív munkával kezdődött a felkészülés
Intenzív edzésekkel kezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a németországi Európa-bajnokságra - erről számolt be többek között Lang Ádám és Nagy Zsolt a Telkiben rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.
Lang, az Omonia Nicosia 31 éves középső védője kiemelte, lehet érezni, hogy minden játékos motivált és felszabadult.
"Amikor pedig edzés van, a testemen is érzem, hogy azoknak olyan intenzitása van, amilyent elvár az ember. Mindenki megalkuvás nélkül végzi a munkát" - szögezte le.
A 67-szeres válogatott játékos március végén lábközépcsont-repedést egy edzésen. Ezzel kapcsolatban azt mondta, jó állapotban van mentálisan és fizikálisan is.
"A lábam rendbe jött, teljes értékű edzésmunkát tudok végezni, mindenbe bele tudom vetni magam" - árulta el.
Beszélt arról is, hogy nem tesz különbséget a válogatott felkészülések között, örül annak, hogy egy évtizede itt lehet, annak pedig még jobban, hogy közben a magyar labdarúgás fejlődött, a közeg és a szakmai stáb tekintetében is előrelépés történt.
A válogatott hazai felkészüléséről azt mondta, ez elsősorban a szakmai stáb döntése volt, de nem is lett volna különösebb értelme az idény utáni pihenőt követően Ausztriába utazni, mert hamarosan úgyis elutazik a csapat Írországba, ráadásul nem is találhattak volna jobb körülményeket máshol, mivel Telkiben minden adott a felkészüléshez.
Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia ugyancsak 31 éves szélsője is kiemelte, hogy megterhelő edzésekkel kezdődött a felkészülés.
"Egy hét pihenő után belevágtunk keményen a munkába, érezhetően van izomláz is, de ez a normális szerintem" - mondta.
Örült annak, hogy csapatával végül a harmadik helyen zárták a bajnokságot, és annak is, hogy az idény során sikerült visszanyernie sérülése előtti formáját, és nagyon jó időszakon van túl.
A védőként és középpályásként is bevethető 18-szoros válogatott játékos is kiemelte, most az a legideálisabb, hogy a megszokott körülmények között készülhetnek.
A magyar válogatott jövő kedden 20.45-től Dublinban az írekkel, majd jövő szombaton 18 órától Debrecenben az izraeliekkel játszik felkészülési mérkőzést.
A két játékos egyetértett abban, hogy mindkét összecsapás kemény párharcnak ígérkezik. Lang úgy fogalmazott, hogy "saját elképzeléseinket kell megvalósítani, amit elsajátítottunk eddig, azt alkalmazni", Nagy szerint pedig a két összecsapás lehetőséget nyújt arra, hogy a csapat gyakorolja a taktikai elemeket, amelyeket az Európa-bajnokságon szeretne alkalmazni.
A válogatott június 10-én utazik Németországba, aztán 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a válogatott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 07:55, kedd | Sport
Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb
2024. December 03. 07:54, kedd | Sport
Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából
A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.
2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
2024. December 02. 06:00, hétfő | Sport
Premier League - Rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool