Hírek
2016. Március 27. 04:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: Szerémy Tamás, az MTI tudósítója jelenti:
Iszlám Állam - Törökország szerint új stratégiára van szükség a terrorszervezet ellen

A jelenlegi stratégia, amely elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni légicsapásokra összpontosított, nem tudta megállítani az IÁ eszméinek terjedését
- írta Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a Daily Sabah című angol nyelvű kormánypárti török napilap szombati számában.
Kifejtette: a muzulmán országoknak és a nyugati világnak együtt kell működnie az IÁ elpusztítása érdekében, ugyanakkor sürgősen szükség van egy új politika kidolgozására is. Az elhúzódó szíriai polgárháború csak táplálja a terrorszervezetet, minél tovább tart a konfliktus, annál inkább nő az IÁ ereje - olvasható a cikkben.
Kalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben a titkosszolgálati információk megosztása lesz az egyik kulcs a tervezett terrorakciók megelőzéséhez.
Törökországban legutóbb február közepén merült fel, hogy az IÁ ellen kizárólag légicsapásokkal nem lehet végső sikert elérni.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai fórumon azt nyilatkozta, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és néhány európai szövetségese szükségesnek tartja a szárazföldi katonai akciót Szíriában. Hangsúlyozta: ám ezt egymagában elvárni Törökországtól se nem helyes, se nem reális. Ha ilyen lépésre kerülne sor, akkor azt közösen kell végrehajtani, akár csak a légitámadásokat - tette hozzá a külügyminiszter.
Cavusoglu ugyanakkor arról számolt be, hogy az Egyesült Államok vezette terrorizmus-ellenes koalíció nem jutott megegyezésre a javaslattal kapcsolatban, valamint a beavatkozás részletes stratégiájáról sem folytattak komoly vitát.
Ismet Yilmaz török védelmi miniszter azonban tagadta, hogy Ankara egyáltalán tervezett volna ilyet. Mint fogalmazott: "fel sem merült", hogy Törökország szárazföldi erőket vezényeljen a szomszédos országba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.
2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld
Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld
Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon
Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.
2025. Szeptember 04. 07:47, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania
Az emberiség ismét választás előtt áll: béke vagy háború, párbeszéd vagy konfrontáció, együttműködés vagy a másik rovására zajló küzdelem