Hírek
2012. Augusztus 07. 16:47, kedd |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor
London 2012 - Lőrincz Tamás olimpiai döntős

Lőrincz Tamás bejutott a döntőbe a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a londoni olimpián, miután harmadik mérkőzésén parádés birkózással, két menetben legyőzte a kétszeres vb-ezüstérmes grúz Manuhar Tszhadaját.
A 2006-ban Európa-bajnok, pekingi olimpián nyolcadik Lőrincz - aki a nyolcaddöntőben a kontinenselső német Frank Stäblert két, a negyeddöntőben pedig a vb-ötödik amerikai Justin Dashaun Lestert három menetben győzte le - a meccs elején alaposan meglepte riválisát: egy támadásába gyönyörűen kontrázott bele, majd riválisa fejét befogva pörgetett, három pontért, előnyét pedig magabiztosan tartotta meg a menet végéig.
A második két percben a ceglédi birkózó folytatta remeklését, éppen az első akció megindításához szükséges másfél perces határ előtt kiemelte, s eldobta ellenfelét. Lőrincz a három pontot a finisben egy mögékerülésből további eggyel toldotta meg, az utolsó másodpercekben pedig ügyesen védekezett, így összességében kiemelkedő teljesítménnyel bejutott a fináléba. Lőrincz örömében még nagy ívben eldobta Takács Ferenc másodedzőt is, majd Struhács György szövetségi kapitány nyakába ugrott, végül pedig begyűjtötte a gratulációkat a magyar szövetség vezetőitől, elsőként Hegedűs Csaba elnöktől, a 100. magyar olimpiai bajnoktól.
A döntőben a vb-bronzérmes dél-koreai Kim Hjeon Vu vár Lőrinczre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.
2025. Július 08. 16:11, kedd | Sport
Senior kategóriagyőzelem a Gokart OB-n!
A Dakar Ring után a Bruck-i gokartarénába látogatott Ádám, ahol győztesként zárta a versenyt.
2025. Július 03. 07:36, csütörtök | Sport
Csányi Sándor: Amerikából, Ausztráliából és Argentínából is érkezhet játékos a magyar válogatottba
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerint a közeljövőben az Egyesült Államokból, Ausztráliából vagy Argentínából is érkezhetnek játékosok a magyar válogatottakba.