Hírek
2020. Február 13. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson.
Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.
A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak.
Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini "túszul ejtette" a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.
Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta kötelességének. Hangsúlyozta, hogy a baloldali kormánytöbbség bírósági üggyel akarja őt politikailag ellehetetleníteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.
2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld
Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének
Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.
2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld
Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon
Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.
2025. Szeptember 04. 07:47, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania
Az emberiség ismét választás előtt áll: béke vagy háború, párbeszéd vagy konfrontáció, együttműködés vagy a másik rovására zajló küzdelem