Hírek
2018. Április 28. 18:55, szombat |
Sport
Forrás: MTI - MTI Fotó: Sóki Tamás
Michelisz Norbert harmadik lett szombat a Hungaroringen

Michelisz Norbert a harmadik helyen ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi versenyhétvégéjének első, szombaton rendezett futamán, amelyet a Hondával versenyző francia Yann Ehrlacher nyert meg.
A győztes mögött csapattársa, az argentin Esteban Guerrieri lett a második.
A 33 éves Michelisz a kora délutáni időmérő edzésen magabiztos előnnyel szerezte meg az első rajtkockát, ám a startot nem kapta el igazán jól. A pilóta az első kanyarban már csak harmadikként fordult be, majd a következő kanyarig még két pozíciót veszített. A magyar versenyző egy helyet azonnal javítani tudott az első körben, ezután viszont "beragadt" a harmadikként száguldó francia Yvan Muller (Hyundai) mögé.
Michelisz a 12 körös verseny szinte egész ideje alatt Mullert üldözte és támadta, aztán két körrel a leintés előtt a célegyenesben sikerült megelőznie riválisát, így végül dobogóra állhatott a magyarországi hétvége első futamán.
A szabadkártyával induló Nagy Dániel (Hyundai) hetedik, Tassi Attila (Honda) 19., Szabó Zsolt Dávid (Seat) pedig 22. lett, míg utóbbi csapattársa, Nagy Norbert nem tudta befejezni a versenyt.
A WTCR programja vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, és további két futammal folytatódik a Hungaroringen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.