Hírek
2023. December 23. 08:29, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Nagy Márton: szaporodnak a biztató eredmények a gazdaságban

A gazdaságban szaporodnak a biztató és reményt keltő eredmények, de semmi esetre sem dőlhetünk hátra - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak adott, pénteken megjelent interjújában.
Nagy Márton szerint a 2023-as volt az eddigi legnehezebb év, a pandémiát követően ugyanis idén gyűrűztek be a háború és szankciók hatásai, ami mindenkit nehéz helyzet elé állított. Az év elején még magas volt az infláció, de a beruházások és a fogyasztás szintje is csökkent. Ennek ellenére meg tudták védeni a családokat és a munkahelyeket - emelte ki.
A miniszter hangsúlyozta: nemcsak megvédték a munkahelyeket, hanem idén még tovább nőtt a foglalkoztatottság és történelmi mélypontra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, sőt további biztató jelek is napvilágot láttak az év utolsó hónapjaiban. Bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság válságálló, a kormány intézkedései pedig hatékonyak és eredményesek. Ez nem valósulhatott volna meg a vállalkozások, a gazdasági szereplők erőfeszítései nélkül, ezt a teljesítményt igyekeztek elismerni a Magyar Vállalkozók Napjának létrehozásával is - fogalmazott Nagy Márton.
Felidézte, hogy a harmadik negyedévtől kezdve újra nő a GDP, sőt az unióban az egyik legnagyobb negyedéves eredményt produkálta a magyar gazdaság. A kormány novemberre 7,9 százalékra szorította vissza az inflációt, ami decemberre 6 százalék körülire csökkenhetett, de már az ikerdeficit is a múlté. Az FDI (működő tőkebefektetés) folyamatosan érkezik és töretlen a bizalom a magyar gazdasággal szemben, ez utóbbiról szólnak a sikeres államkötvény-kibocsátások és a hitelminősítői megerősítések is. Emellett szeptembertől újra nőnek Magyarországon a reálbérek - emlékeztetett a miniszter.
"Ez a válság nem elmúlik, hanem le kell küzdeni, miközben versenyképesebbé, hatékonyabbá, termelékenyebbé, digitalizáltabbá és zöldebbé kell válnunk" - hangsúlyozta.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a gazdasági növekedés helyreállításához legelőször három, egymással összefüggő területen van szükség előrelépésre. Első lépésként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban. Második lépésként helyre kell állítani a belgazdasági termelést és beruházásokat. A kormány célja, hogy a beruházásokat 25 százalék feletti szinten tartsa, ehhez pedig új hitelprogramot fog kidolgozni, ami jövő év elején el is indulhat. Harmadik lépésként tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. El kell érni, hogy a 15-64 éves korosztályban az aktivitási ráta a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Ennek érdekében a kormány új és célzott munkaerőpiaci programot fog elkészíteni - foglalta össze Nagy Márton.
A miniszter kifejtette: bízik abban, hogy egy év múlva már dinamikusabb pályán, 4 százalék körül fog növekedni a gazdaság, tovább nő a magyar családok reálkeresete, az inflációt még alacsonyabb szintre szorítják vissza, így Magyarország az unión belül újabb nagy felzárkózási lépést tesz a gazdasági fejlettséget tekintve.
Nagy Márton megerősítette azt is, hogy egy év múlva ilyenkor magyar állami tulajdonban lesz a ferihegyi repülőtér.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 26. 10:01, szombat | Belföld
A Meta beszünteti a politikai hirdetéseket az EU-ban az uniós szabályozás miatt
A többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemeltető META, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
2025. Július 26. 09:58, szombat | Belföld
Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor - közölte a Visit Hungary az MTI-vel pénteken.
2025. Július 26. 09:57, szombat | Belföld
Orbán Viktor: nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát
Nemzetben gondolkodni azt jelenti, hogy nagyobb összefüggésben tekintjük a magyarság sorsát, semmint az akaratunk ellenére meghúzott államhatárokon belül élő magyarság szempontjai és érdekei
2025. Július 26. 09:51, szombat | Belföld
Kövér László: a keleti nyitás sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása
Magyarország számára a keleti nyitás politikájának sikertörténete a kínai-magyar kapcsolatok alakulása