Hírek
2016. Október 04. 07:40, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Negatív látogatórekorddal zárt a müncheni Oktoberfest
Másfél évtizedes mélypontra süllyedt a látogatók száma a hétfőn véget ért müncheni Oktoberfesten.
A világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra a szervezők közleménye szerint 5,6 millióan látogattak el, ami 300 ezres csökkenés tavalyhoz képest, és a legalacsonyabb érték 2001 óta, amikor a szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatására a látogatók száma 5,5 millióra zuhant az egy évvel korábbi 6,9 millióról.
A fogyasztás és a sörsátrakat üzemeltető vállalkozók bevétele az első becslések alapján 10-20 százalék körüli mértékben csökkenhetett, pedig a sört minden korábbinál drágábban - literes korsónként átlagosan 10,45 euróért (3200 forintért) - adták. A visszaesésben szerepe lehetett a fesztivál első napjait jellemző hideg, esős időjárásnak, valamint a júliusban történt müncheni ámokfutás és a két bajorországi - würzburgi és ansbachi - iszalmista merénylet miatt felerősödött aggodalomnak, és annak is, hogy a hagyományos helyszínen, a Terézia-réten (Theresienwiese) a szervezőknek az első héten ismét osztozniuk kellett a bajor központi mezőgazdasági fesztivállal (Bayerisches Zentral-Landwirtschaftsfest - ZLF), amelyet kétévente rendeznek meg.
A 17 napos fesztiválon 1067 bűncselekményt jelentettek be, ez éves összevetésben 15 százalékos csökkenés. Főleg a zsebtolvajlások száma esett vissza - 300-ról 203-ra - viszont a tavalyi 21 után az idén 31 szexuális bűncselekményt regisztráltak.
A szervezők és a bajor főváros rendőrsége szerint a bűnözés nemcsak a látogatók számának visszaesése révén csökkent, hanem az új biztonsági koncepció hatására is, amely miatt az Oktoberfestet sokan az erődítmény jelentésű die Festung főnév alapján Oktoberfestung néven emlegették. A fesztivál teljes területét elválasztották a környezetétől, az utolsó nyitott szakaszt mozgatható kerítéssel zárták le. Így már egyáltalán nem lehetett biztonsági ellenőrzés nélkül belépni a mintegy 35 hektáros Terézia-rétre. A másik fontos szabály az volt, hogy tilos bevinni 3 liternél nagyobb térfogatú táskát vagy hátizsákot.
Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el, így az idei volt a 183. a sorban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
