Hírek
2024. Október 02. 06:00, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Nemzetek Ligája - Szűcs és Fiola is Rossi 24 fős keretében
Újoncként Szűcs Kornélt is meghívta Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő 24 fős keretébe.
A 23 éves védő az angol Plymouth játékosa. Kimaradt a névsorból Gulácsi Péter, a Leipzig kapusa maga kérte, hogy pihenhessen - mondta el Rossi a sajtótájékoztatón.
"Gulácsi maga kérte, hogy az idén hátralévő négy mérkőzésen tekintsünk el attól, hogy meghívjuk. Súlyos sérülés után van, és rengeteg meccset kell lejátszania"
- indokolta a keddi sajtótájékoztatón a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető a hálóőr kihagyását. "Ugyanakkor biztosított minket, ha szükséghelyzet jelentkezik, akkor azonnal rendelkezésünkre áll".
Rossi az először meghívott Szűcs Kornél kapcsán arról beszélt, hogy már egy ideje követik a szereplését, a nemzeti együttesben védőként és a középpályán ötösként is bevethető. Hozzátette, Vas Gábor ugyan visszatért sérülése után, de még nincs formában, Gergényi Bence szintén sérült, Yaakobishvili Antalt pedig meghagyták az U21-es válogatottnak, így itt a lehetőség, hogy kipróbálják Szűcsöt.
A kerettel kapcsolatban még annyit jegyzett meg, hogy Sallai Roland ugyan megsérült a Galatasaray mérkőzésén, de "semmiféle aggodalomra okot adó problémája nincsen", az MRI alapján csupán izomfáradásról van szó.
"Laczkó Zsolt vezetőedző lett a Budapest Honvédnál, ami a klub kényes körülménye ellenére is nagy lehetőség neki. Természetesen azt kívánjuk, hogy sok öröme legyen és sikerre vezesse a Honvédot. A klubnak is kívánom, hogy mielőbb visszajusson az NB I-be"
- mondta a szakmai stábban történt változásról a korábban Kispesten is dolgozó Rossi, aki elárulta, pótlására a válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot szemelte ki, de úgy fogalmazott, még sok részletet tisztázni kell a szerepvállalásával kapcsolatban.
Rossi szerint az elmúlt hat évben adtak okot arra, hogy semmiféle cél nem tekinthető elérhetetlennek, ugyanakkor a csoportrivális Hollandia és Németország nagyjából hasonló játékerőt képvisel, mindkettő a csúcsok csúcsa a nemzetközi futballban.
Úgy vélte, ahhoz hogy ellenük jó eredményt érjenek el, meg kell haladnia önmagát a csapatnak, azaz közel százszázalékos teljesítményre van szükség, de még így is remélni kell, hogy az ellenfél nem nyújtja a legjobbját.
A kvartett negyedik tagjával kapcsolatban kijelentette, az NL élvonalában maradás szempontjából a legfontosabb, hogy a bosnyákok ellen jó eredményt érjenek el, ami különösen nehéz lesz idegenben.
"Nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, ez számomra kitüntetés. Azt, hogy ilyen hosszú időt eltölthettem a nemzeti együttes kispadján, csak kívánhattam, amikor hat éve aláírtam. Persze evés közben jön meg az étvágy, az ember mindig magasabbra törekszik. Kicsit hízelgőnek érzem, hogy még öt évet maradhassak és utolérjem Baróti Lajost, de ez csak részben múlik rajtam, nagyobb részben az eredményeken. Ehhez nagyon szép eredményekre lenne szükség"
- reagált Rossi az MTI-nek arra a felvetésére, hogy következő, 69. találkozóján utoléri az örökrangsor második helyén a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot.
A keret hétfőn találkozik Telkiben, a magyarok aztán jövő pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek.
A magyar labdarúgó-válogatott 24 fős kerete:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al Fateh SC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers)
védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle FC)
középpályások:
Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC)
Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)
támadók:
Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Újpest FC), Sallai Roland (Galatasaray)
Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 07:55, kedd | Sport
Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb
2024. December 03. 07:54, kedd | Sport
Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából
A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.
2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
2024. December 02. 06:00, hétfő | Sport
Premier League - Rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool