Városlista
2025. október 26, vasárnap - Dömötör

Hírek

2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport
Forrás: MTI

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool

Ismét kikapott a címvédő Liverpool az angol labdarúgó-bajnokságban: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata a 8. forduló vasárnap esti mérkőzésén az ősi rivális Manchester Uniteddel szemben maradt alul meglepetésre, ráadásul hazai pályán.

A vendégek már a második percben vezetést szereztek a kameruni Bryan Mbeumo révén, s hiába játszott fölényben a Pool, egyenlítenie csak a 78. percben sikerült, a holland Cody Gakpónak köszönhetően.

A közönség űzte hajtotta kedvenceit, de végül csalódnia kellett, mert a győztes gólt nem ők, hanem az MU szerezte meg a 84. percben, Harry Maguire fejesével.

A Vörösök egymás után a harmadik bajnokijukat veszítették el egy góllal, s a Bajnokok Ligáját is beleszámolva már négymeccses a kudarcsorozatuk. Az Anfielden először kaptak ki a mostani szezonban.

A manchesteriek 2016 után tudtak ismét győzni a szomszédvári csapat otthonában, Ruben Amorim vezetőedző irányításával pedig először nyertek két bajnokit egymás után.

Szoboszlai és Kerkez egyformán végigjátszotta a találkozót.

A két együttesnek ez volt a 217. egymás elleni összecsapása, a bajnokságban pedig a 185.

Premier League, 8. forduló:

Liverpool–Manchester United 1-2 (0-1)

korábban:

Tottenham Hotspur–Aston Villa 1-2 (1-1)

szombaton játszották:

Fulham–Arsenal 0-1 (0-0)

Nottingham Forest–Chelsea 0-3 (0-0)

Manchester City–Everton 2-0 (0-0)

Brighton–Newcastle United 2-1 (1-0)

Burnley–Leeds United 2-0 (1-0)

Crystal Palace–Bournemouth 3-3 (0-2)

Sunderland–Wolverhampton Wanderers 2-0 (1-0)

hétfő:

West Ham United–Brentford 21.00

A tabella:

1. Arsenal 8 15- 3 19 pont

2. Manchester City 8 17- 6 16

3. Liverpool 8 14-11 15

Bournemouth 8 14-11 15

5. Chelsea 8 16- 9 14

6. Tottenham Hotspur 8 14- 7 14

7. Sunderland 8 9- 6 14

8. Crystal Palace 8 12- 8 13

9. Manchester United 8 11-12 13

10. Brighton 8 12-11 12

11. Aston Villa 8 8- 8 12

12. Everton 8 9- 9 11

13. Newcastle United 8 7- 7 9

14. Fulham 8 8-12 8

15. Leeds United 8 7-13 8

16. Brentford 7 9-12 7

17. Burnley 8 9-15 7

18. Nottingham Forest 8 5-15 5

19. West Ham United 7 6-16 4

20. Wolverhampton Wanderers 8 5-16 2

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport

Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban

A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.

2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport

Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak

2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát

Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.