Hírek
2017. Szeptember 02. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Putyin szerint „a világ ura” lesz, aki áttörést ér el a mesterséges intelligencia terén
„A világ ura” lesz az az ország, amelyik elsőségre tesz szert a mesterséges intelligencia kifejlesztése terén - jelentette ki Putyin orosz elnök pénteken, a jaroszlavli Projektorija tudományos-technikai diákfórumon.
"Nagyon nem lenne kívánatos, hogy ez a monopólium konkrétan valakinek a kezében összpontosuljon" - mondta Putyin.
"A mesterséges intelligencia nemcsak Oroszország jövője, hanem az egész emberiség jövője. Kolosszális lehetőségek és nehezen előre jelezhető fenyegetések rejlenek benne" - fogalmazott az orosz vezető.
Hangot adott meggyőződésének, miszerint "aki vezetésre tesz szert ezen a területen, az a világ ura lesz".
Putyin hangsúlyozta, hogy ha Oroszország élre tör ezen a területen, akkor "meg is fogja osztani az egész világgal ezt a technológiát, ahogy ma is megosztjuk az atomtechnológiát".
"De hogy ne álljunk a sor végén, ezen már ma dolgoznunk kell" - tette hozzá.
Az orosz elnök arra is kitért, hogy szerinte a jövő háborúit drónok fogják megvívni és "ha az egyik fél drónjai legyőzik a másikéit, nem marad más választás, mint a megadás".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
