Hírek
2011. December 28. 15:25, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Szalayék bekerülnének a legjobb tíz közé

A Szalay Balázs, Bunkoczi László és a Sebestyén Sándor, Bogdán József páros is részt vesz az idei Dakar-ralin.
„Ha minden a terveink szerint alakul, akár a legjobb tíz közé is bekerülhetünk – idézi Szalay szavait a közlemény, amelyet csapata juttatott el az MTI-hez. – Az számunkra már győzelemmel érne fel, de persze ebben a megbízható, gyors autózás mellett a szerencsének is szerepe lenne. Az autónk sokat fejlődött az elmúlt két év során, megbízható, kinőtte a gyerekbetegségeit, javult a vezethetősége, és gyorsabb is lett. Talán nem hangzik szerénytelenül, de úgy érzem, mi is fejlődtünk.”
A világ legnagyobb és legnehezebb terepraliversenyének mezőnye Mar del Platából rajtol és Limában ér véget. Öt szakasz lesz Argentínában, öt Chilében és négy Peruban. A résztvevők az első napon dűnés szakaszt teljesítenek, majd északnak tartanak Argentínában, átkelnek az Andokon, aztán pihennek egy napot az öt chilei szakasz után. Ezt követően megint északnak veszik az irányt, hogy az utolsó napokon – a rali történetében először – Peruban is
versenyezzenek. A chilei és perui etapok többsége sivatagi lesz.
Szalayék mellett egy másik magyar kettős, a Sebestyén Sándor, Bogdán József duó is megpróbál eljutni az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig.
A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Argentínában és Chilében annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.