Hírek
2022. November 13. 09:12, vasárnap |
Bulvár
Forrás: OMSZ
Szándékosan feltartotta a mentőautót, 8 hónap letöltendőt kapott
Az eset Angliában történt, a sofőr büntetését felfüggesztették.
Egy angol sofőr, Albert Butler a jövőben talán jobban meggondolja, hogy feltartsa-e a megkülönböztető jelzéssel haladó mentőautót - írja közösségi oldalán az OMSZ.
Az A4-es úton Maidenhead felé elkövetett mutatványa ugyanis 8 hónap letöltendő börtönbüntetést ért, amit nagy szerencséjére 18 hónapra felfüggesztettek. A Taplowi Közúti Rendészet nyomozótisztje szerint, a sofőr vezetési módja teljesen elfogadhatatlan, hiszen azzal, hogy szándékosan megakadályozta a mentő haladását, veszélybe sodorta a többi közlekedőt és a mentőre váró bajba jutottnak is kárt okozott. A 18 hónapos felfüggesztés során 200 óra közmunkát is kell végeznie, valamint egy 20 napig tartó, visszaesés megakadályozását célzó programon kell részt vennie.
Ezen felül három évre eltiltották a járművezetéstől és a jogosítványát is csak szigorított vizsga után kaphatja vissza, miután befizette 275 ezer forintnak megfelelő bírságot is. A hatalmas felháborodást kiváltó esetről a helyi média is beszámolt, az azonban nem derült ki, hogy milyen gondolat vezérelte a férfit amikor feltartotta az életmentőket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.
2024. Szeptember 10. 07:40, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve a horvátországi Plitvicei-tavaknál
Idősebb férfire támadt egy medve a Plitvicei-tavaknál Horvátországban, az őt ápoló orvosok szombat este közölték, a férfi állapota stabil - közölte internetes oldalán a horvát közszolgálati televízió (HRT).